Mikor fölébredt, első dolgom volt a hőmérőt kezembe venni. Megnéztem, de nem akartam a szemeimnek hitelt adni, mert a hőmérő semmit se mutatott. Első percben azt hittem, hogy nem jól helyeztem oda, s megint megpróbáltam visszahelyezni, de megint csak mozdulatlan maradt. Még a lélegzetem is elállt, úgy megrémültem, mert rögtön tudtam, hogy ez a halál előhírnöke. Jött az orvos, és én kétségbe esetten mondtam meg, hogy a hőmérő meg se moccant, úgy maradt, ahogy volt. Az orvos hallgatott, egy szót sem szólt, a szívét hallgatta, s kis idő múlva eltávozott.

Tizenegy órakor bejött egy ismerősünk. Kérdezősködött tőle, hogy hogy van? Azt felelte, hogy nagyon szomjas vagyok. Hozzon nekem egy pohár sört. Rögtön szaladt és hozott egy kis pohár sört, amit el is fogyasztott, s e szavakkal búcsúzott tőle: isten áldja meg - s a kezét nyújtotta - én már elmegyek innen.

Többet megint nem beszélt egész nap. Este kilenc órakor megérkezett a Gyula fiam is. Sírva fogadtam őt, s odavezettem az Apja ágyához. Itt van a Gyula. Beszélj vele valamit. De csak annyit mondott, hogy éppen jókor jöttél. Ez volt utolsó érthető szava.

Tíz órakor lehunyta szemeit, s gyorsabban kezdi szedni lélegzetét. A két fiú lefeküdt a szomszéd szobában, én pedig harmadmagammal átvirrasztottam az ágya mellett. Tizenegy órakor valaki borzasztóan megzörgette az ablakot. Kimentek megnézni, hogy ki volt, de senkit se láttak. De mindenki suttogott valamit. Oh, de borzalmas éjszaka volt. Tele rémülettel és le nem írható fájdalommal. Férjem nagyon csendes. Alig vesz lélegzetet. Jön az orvos. Megnézi férjemet, de nem szól semmit. Én a kezeimet tördelve kérdezem, na doktor úr remélhetek-e még? Ja fiam, amire emberi tudomány hivatva van, mindent megteszünk, s mindent elkövetnénk, de isten akaratával szemben tudatlanok vagyunk. E szavak után az orvos eltávozott. Én csak nagy nehezen tudtam magamon uralkodni, hogy a fájdalomtól ne ordítsak. Mindnyájan a nagy beteget nézzük, de a csend szinte félelmetes. Mindenki magába zárja gondolatait.

Háromnegyed tizenkettő, éjfél van. Most felnyílnak férjem szemei. Kettőt nagyot sóhajtott, s örökre lehunyta szemeit. Pont tizenkét órakor meghalt. (1909)

Ezeket a perceket leírni képtelenség volna, mert ezt a nagy fájdalmat csak érezni lehet. S csak azok érthetik meg, akik már átestek ezen a megrendítő lelki tusán.

Egyik jó barátja lenyomta szemeit, azután megmosdatta, s azt a setét kék ruhát, amit ő egy pár nap előtt óhajtott, reá adta fehér inggel és fekete nyakkendővel kiegészítve, s azután egy fehér lepedővel letakarta, s két szál gyertyát gyújtott meg. Mi pedig szótlanul átvirrasztottuk az éjjelt.